A bolhákról…

bolha.jpgA bolhák 2-3 mm-es, oldalirányban lapított testű ízeltlábúak, igen erős ugrólábakkal.  Csak a kifejlett alakjuk szív vért. Viszont a vért meglehetősen rosszul hasznosítják, így méretükhöz képest igen nagy mennyiséget kell elfogyasztaniuk. Ürülékük ezért rosszul emésztett vérből áll, mely megfelelő táplálékforrás a különféle fejlődési alakjaik számára.

A nőstény bolhák a vérszívás után tojásokat raknak, melyek körülbelül 0,5 mm nagyságúak, tehát szabad szemmel nem láthatóak. Egy nőstény bolha akár napi 50 petét is rakhat. Ezek a tojások a kutya szőrzetéből lehullnak a földre, ahol megfelelő körülményeket találva 14-28 nap alatt kifejlődik belőlük a lárva. A lárvák nagysága körülbelül 2- 5 mm. A lárvák az állatok környezetében fejlődnek, jellemzően a sötét, nyirkos helyeken (azaz a szőnyegpadló vagy a pokróc szálai között, a parketta réseiben, repedésekben, stb). A lárvák egy idő után bebábozódnak, és a bábból 5-10 nap alatt kikel a kifejlett bolha. A kikeléshez megfelelő inger szükséges, ami jelzi a báb számára, hogy a gazdaállat a közelben van. Ez az inger lehet hő, szén-dioxid koncentráció növekedése vagy fizikai nyomás. Ez azért fontos, mivel, míg a bábok akár hónapokon át életben maradhatnak, a kifejlett bolha csak néhány napig élhet túl a gazdaállat jelenléte nélkül. Emellett a bábok ellenállóak a legtöbb különféle bolhairtó készítménnyel szemben is. A kifejlett bolhák, a lárvákkal ellentétben, keresik a fényes területeket, a talaj felszínén tartózkodnak, hogy minél könnyebben megtalálják a gazdaállatot. Átlagos körülmények között a felnőtt bolha három hétig él, és ez alatt naponta kb. 40 tojást rak.  

Mindezek alapján jó, ha tudjuk, hogy a „bolhatársadalom” mindössze 5%-a (!)az, ami az állatokon tartózkodik, a maradék 95% a környezetében, azaz a mi környezetünkben él!

Hogyan fertőződhet meg bolhával a kutyánk?

        egy másik, fertőzött állattal való találkozás során átugrálnak rá a bolhák

        olyan helyen, ahol korábban fertőzött állat járt, ő lesz az inger a bábok kikeléséhez

        ragályfogó tárgyakkal akár a gazda is haza tudja őket hurcolni bárhonnan, még az sem kell, hogy a kutya kitegye a lábát a lakásból

        vadállatok ( pl. sünök), macskák is behozhatják a kertbe.

Mi bajt okozhatnak a bolhák?

Régi felfogás szerint a bolhák a kutyák, macskák „természetes velejárói”, nem kell velük törődni! Azonban ezek az apró élőlények elég nagy kárt is tudnak okozni.

        Először is csípésük kellemetlen, az állat hevesen vakarózik, rágja magát.

        Az arra érzékeny kutyáknál a bolhák nyála allergiás reakciót vált ki, ami extrém viszketésben és vakaródzásban nyilvánul meg. A kutya néhány óra alatt véresre vakarhatja-rághatja magát, elsősorban a farktő tájékán.  Itt, az így legyengült, valamint a folyamatos rágással nedvesen tartott bőrön igen hamar másodlagos bakteriális fertőzés is kialakul.  Mivel az allergiás reakciót akár már egy bolha csípése is kiválthatja, az erre érzékeny kutyák esetében különösen fontos odafigyelni a bolha ellenes kezelések rendszerességére!

        Mivel a bolhák vérszívó élősködők, a súlyos fokú bolhásság akár vérszegénységhez is vezethet. Erre elsősorban rossz körülmények között tartott, kistestű, fiatal kutyák esetén lehet számítani.

        Emellett a bolhák a kutyák emberre is veszélyes ún. uborkamagképű galandférgének ( Dipylidium caninum ) köztigazdái is! Ez az oka annak, hogyha a kutya bolhás, az állatorvos minden esetben ajánlja a bolhairtás mellett kedvence egyidejű féreghajtását is.

Hogyan kerülhető el a bolhásság?

        Mivel a bolhák nem fajspecifikusak (van ugyan külön macskabolha, de szükség esetén az is csíp kutyát, és fordítva), így fontos, hogy az együtt tartott cicákat és kutyákat egyszerre kezeljük bolhaellenes szerrel. Ma már nagyon korszerű, egyszerűen használható készítmények vannak forgalomban, így az állatok hatékony kezelése nem okoz gondot. Ezeket a bolhaellenes szereket az állatorvos írhatja fel vagy adhatja.

        Különösen fontos, hogy macskán ne alkalmazzuk kutya részére felírt vagy kapott bolhairtó szereket, mert ezek nagy része mérgező a cicákra nézve!!!

        Az állaton lévő bolhák elpusztítása mellett a környezet bolhamentessé tétele is igen fontos lépése a külső élősködők elpusztításának.

Milyen készítményekkel kezelhetjük az állatokat?

Hogy az adott esetben milyen és melyik bolhairtó szert a legcélszerűbb választani, arról kérje ki állatorvosa tanácsát! Ez függhet az érintett állatok fajától, számától, korától, méretétől, tartási módjától, stb.

 

#bolha kutyában, #bolha macskában, #élősködő, #vérszívó, #bolhairtó készítmény, #allergia,

A bejegyzés kategóriája: Allergia, Élősködő
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.